Dinamikus táncmeditáció,táncterápia,testi-lelki probléma,stressz,félelem,szorongás,magányosság oldása,örömtánc
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Bemutatkozó

A Szakrális körtánc
 

A Szakrális Körtáncok (szakrális = szent) "mozgalma" az 1970-es évek elején indult útjára Skóciából, a nemzetközi Findhorn Alapítványtól. Bernard Wosien balettmester gyűjtötte össze és tanulmányozta az európai körtánchagyományokat és sokat tanult e táncok lélekre gyakorolt hatásairól. E hatalmas tudásanyagot Findhornban, az ottani spirituális közösségre hagyományozta és így innen indult útjára és jutott el a világ számos országába ez a szép hagyomány.

 

A Szakrális körtánc egy olyan táncterápiás módszer, amelyben növekszik az önismeret és a lélek -gyógyítás/gyógyulása kap szerepet. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a kritika és ítéletmentességre! Ebből adódik, hogy a táncunk nem a közönségnek szól. A szakrális körtánctánc maguknak a táncolóknak szól.

A foglalkozások többnyire valamilyen esemény, téma vagy ünnep köré rendeződnek. Hiszen az ember a kezdetek óta táncolt a jó termésért, az Istenek áldásáért. A körtáncmozgalom ezekhez az ősi hagyományokhoz nyúlik vissza. Abba az időbe, amikor az emberek életének szerves része volt a tánc, táncoltak olyan fontos események kapcsán, mint a születés, halál vagy szerencsés vadászat. Tánccal köszöntötték a napfelkeltét, és kértek esőt. Jelen korunkra sajnos mindez szinte teljesen feledésbe merült.

A mozdulatoknak a lépés kombinációknak éppen úgy meg van a varázsos teremtő ereje, mint a szónak. Ez nem is csoda, hiszen a szó a bal agy fél kommunikációs nyelve; a mozdulat, pedig a jobb agy féltekéé, így amikor a körtáncokat valamilyen cél megvalósulása érdekében táncoljuk, azok lépés kombinációi segítik annak a dolognak a megvalósulását, manifesztálódását, aminek az érdekében mozdulunk, táncolunk.

 

Az ősi táncokat rendszeresen táncolva elmélyült, meditatív közösségi együttlétek teremtődnek, ahol az önismeret és a mozgáson keresztüli felszabadító élmény átélése a lényeg

A Körtáncoknak bizonyított élettani hatásai a Testre:

- Tudatosítja és feloldja a testi feszültségeket ( Térd,derék csípő, hát és váll fájdalmak megszűnése. -  Életenergiával, erővel tölt fel  (Kiváló hangulatjavító, egészségmegőrző szerepe van!)

-  Összehangolja a két agyféltekét  (Tanulási nehézséggel küzdőknek, stresszel, szorongással, félelmekkel küzdőknek nagy segítséget nyújt a sok keresztező mozgás által.)

- Segíti a testi elfogadást és az öngyógyító folyamatok beindulását (Ezért betegségek utáni rehabilitáció kiegészítő terápiának kifejezetten alkalmas.)

- Növeli az állóképességet ( Szülés után vagy idősebb korban illetve hosszan tartó betegségek után, hangsúlyozottan ajánlott)

- Javítja a mozgáskoordinációt ( Mozgáskoordinációs nehézségek megszüntetésében kiváló hatása van)
 

A lélekre való hatása
-
Segít feloldani a napi feszültségeket, a stresszt

- Megkönnyíti a különböző érzelmek átélését

- Örömöt, felszabadulást, kiegyensúlyozottságot ad

- Segít átélni a közösség erejét, támogatását és a különbözőségeinken túli Egység megtapasztalását

- Meditatív, módosult tudatállapotot hoz létre, mely segít lényünk lényegi részével kapcsolatba kerülni

 

A Szakrális körtáncok pozitív hatásai a kineziológus szakember számára nyilvánvaló.

Körtáncfoglalkozásomon, a résztvevők tapasztalást, betekintést kapnak a tánc terápiás hatásáról, annak megoldó, feloldó és teremtő erejéről. Az izmok harmonikus együttmozgása, vagy éppen nem együtt működése a mozgásban megmutatkozik, az pedig árulkodik a hitrendszeri fixációkról, blokkokról a múlt fájdalmairól, a jelen szorongásairól, félelmeiről. A dologban egyrészt az a csodálatos hogy a táncok által ezek a negatív visszatartó erők oldódnak. A pozitív változásokat úgy a tudatos életünkben, mint a tudatalattiban képesek vagyunk létrehozni. Másrészt a táncok, mint megerősítő gyakorlatok egy szórakoztató örömteli oldódást hoznak létre minden szinten.

Kérlek laza könnyű öltözéket és kényelmes cipellőt vagy zokni hozzál magaddal.

Szeretettel vár:

Helyszín ahol megtalálsz minden csütörtökön 17.30h.

Aranytíz kultúrház Bp.1053 Arany János u.10.

A heti rendszerességű program januárig szünetel!

Farkasné Erzsébet mentálhygiénés kineziológus, mozgás terapeuta OKJ-végzettségű tánc és körtáncoktató, rekreációs senior tréner Tel: 30/ 99-64-166
Honlap: www.kineziologia1.hu

farkasn.erzsi@gmail.com

 
Szakrális körtánc
 

Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!